MZ/X, jelentkezz!
Az MZ/X az Üzenet a jövőből – A Mézga család különös kalandjai című magyar rajzfilmsorozat egyik legismertebb figurája. A sorozat első szériája 1968–1969-ben készült a Pannónia Filmstúdióban, és az első részeket 1968 karácsonyára harangozták be.
MZ/X – más néven Öcsi – a Mézga család távoli leszármazottja, aki a 30. században él. Aladár egy saját készítésű rádió-adóvevő segítségével lép kapcsolatba vele; a sorozat történeteinek jelentős része abból indul ki, hogy MZ/X különféle jövőbeli találmányokat küld vissza a családnak.
A figurát Somogyvári Rudolf szólaltatta meg. A sorozat forgatókönyvét Nepp József és Romhányi József írta, zenéjét Deák Tamás szerezte.
A Mézga család a magyar televíziós animáció egyik legismertebb sorozatává vált, MZ/X neve és a hozzá kapcsolódó rádiókapcsolat pedig önálló kulturális utalássá nőtte ki magát.
↠ 15. fejezet, MUDRÃ
Messier 71
A Messier 71 (M71) gömbhalmaz a Sagitta – Nyíl – csillagképben található, körülbelül 13 000 fényévre a Földtől. Átmérője nagyjából 27 fényév, csillagai mintegy 9–10 milliárd évesek.
Elsőként a svájci Jean-Philippe de Chéseaux figyelte meg a 18. század közepén. Az objektum később bekerült Charles Messier katalógusába.
Az M71 sokáig besorolási problémát okozott. A gömbhalmazok többségével ellentétben nincs erősen koncentrált, fényes magja, szerkezete jóval lazább. Emiatt hosszú ideig nyílthalmaznak tartották. Csak az 1970-es évekre vált elfogadottá, hogy valójában egy szokatlanul laza szerkezetű gömbhalmaz.
Törpelappantyú
A törpelappantyú (Phalaenoptilus nuttallii, angolul Common Poorwill) első pillantásra nem különösebben feltűnő éjszakai madár. Észak-Amerika száraz, nyílt vidékein él, alkonyatkor és éjjel rovarokra vadászik.
Van azonban egy tulajdonsága, ami szinte egyedülálló a madarak között: képes napokra tartós torporba, hibernációszerű állapotba kerülni.
Ilyenkor testhőmérséklete drasztikusan lecsökken, anyagcseréje és oxigénfogyasztása töredékére esik. Egy arizonai vizsgálatban a folyamatos torpor átlagosan több mint öt napig tartott, a leghosszabb egybefüggő periódus pedig közel hét nap volt; egy megfigyelt madár 45 napon át maradt nagyrészt inaktív, közben csak időszakosan melegítette vissza magát. A modern szakirodalom ezért a törpelappantyút tartja az egyetlen olyan ismert madárfajnak, amelynél valódi, többnapos hibernációs mintázatot dokumentáltak.
A jelenséget azonban nem a modern biológia fedezte fel először.
A Cornell Lab szerint a madár hopi neve hölchoko, vagyis nagyjából „az alvó”. A név arra utal, hogy a hopik már jóval az élettani mérések előtt ismerték különös téli állapotát. Torporban a madár testhőmérséklete akár körülbelül 5 °C-ra is süllyedhet, oxigénfogyasztása pedig több mint 90 százalékkal csökkenhet.
Luxo L1
A Luxo L1 a modern ipari formatervezés egyik legismertebb asztali lámpája. A norvég Jac Jacobsen az 1930-as évek végén dolgozta ki a rugókkal kiegyensúlyozott szerkezetet: a lámpafejet szinte súlytalanul lehet a kívánt helyzetbe mozgatni, az pedig ott marad, ahol elengedik. Az eredeti modell 1938-ban Luxo 1001 néven került gyártásba; a szám arra utalt, hogy szinte megszámlálhatatlan pozícióba lehet állítani. Később kapta az L-1 nevet.
Majdnem fél évszázaddal később egy ilyen lámpa állt John Lasseter íróasztalán.
Lasseter nem egyszerűen lerajzolta: számítógépes modellként kezdte vizsgálni, hogyan lehet egy teljesen hétköznapi tárgynak mozgással személyiséget adni. Egy munkatársa kisbabáját látva pedig felmerült benne a kérdés: milyen lenne ugyanennek a lámpának a gyereke? A kisebb változat arányait megváltoztatta, de az izzót ugyanakkorának hagyta – hiszen az izzók, érvelt játékosan, nem nőnek fel.
Így született meg 1986-ban a Luxo Jr., John Lasseter rendezői bemutatkozása: alig néhány perces számítógépes animáció egy nagy és egy kis lámpáról, valamint egy labdáról. A film technológiai demonstrációnak is készült, de a SIGGRAPH vetítésén valami fontosabb történt. A közönség nem elsősorban azt kérdezte, hogyan készült az animáció, hanem a lámpákat szereplőkként kezdte nézni.
A kis Luxo később a Pixar jelképévé vált: az a lámpa, amely a stúdió emblémájában beugrik az „I” betű helyére, ugyanennek a konstrukciónak az animált leszármazottja.
Egy 1930-as évekbeli norvég munkalámpából így lett a számítógépes animáció egyik legismertebb szereplője.
Cinóber
A cinóber élénkvörös ásvány, kémiailag higany-szulfid: HgS. Évezredeken át festékanyagként is használták; porrá őrölve ebből készül a ragyogó vörös pigment, a vermilion. A cinóber vöröse különösen tartós, ezért számos kultúrában a vérhez, az élethez, a halálhoz és az örökkévalósághoz kapcsolódó szimbolikus jelentéseket kapott.
Kínában azonban nemcsak pigment volt. A cinóber fontos szerepet játszott a hagyományos gyógyászatban és a taoista külső alkímiában is. A kísérletek egyik célja az élet meghosszabbítása, sőt a halhatatlanság elérése volt; ehhez ásványokat és fémeket – köztük cinóbert, higanyt, aranyat és ólmot – használtak.
Ebben rejlik a cinóber történetének különös ellentmondása.
A halhatatlanság keresésének egyik anyaga maga is higanyvegyület.
A természetes cinóber viszonylag rosszul oldódik és szájon át csak kis mértékben szívódik fel, ezért toxicitása nem azonos más higanyvegyületekével. Hevítéskor azonban higanygőz szabadulhat fel, amely belélegezve súlyos mérgezést okozhat; a tartós vagy helytelen használat ugyancsak veszélyes lehet.
Knickerbocker
A szó eredetileg nem családnévként került be a város történetébe, hanem egy kitalált történész nevéből.
Washington Irving 1809-ben Diedrich Knickerbocker álnéven jelentette meg szatirikus művét, az A History of New York-ot, ami humorosan mesélte el New York holland gyarmati múltját. A figura annyira népszerű lett, hogy a Knickerbocker név hamarosan elszakadt Irving kitalált szerzőjétől, és a régi holland telepescsaládok leszármazottainak, később pedig általában a New York-iaknak egyik elnevezésévé vált.
A 19. századra megszületett Father Knickerbocker alakja is: cilinderes vagy háromszögletű kalapot, térdnadrágot és csatos cipőt viselő, holland múltját büszkén őrző New York megszemélyesítése. A név annyira összeforrt a várossal, hogy 1845-ben az egyik legkorábbi szervezett baseballcsapat is New York Knickerbockers néven alakult meg.
És innen vezet az út egy mai, világszerte ismert névhez.
Amikor 1946-ban New York profi kosárlabdacsapata nevet kapott, a Knickerbockers mellett döntöttek. A hosszú név hamarosan egyszerűen Knicks lett.
Vagyis a New York Knicks neve egy 1809-ben kitalált, mogorva holland történetíróig vezethető vissza.
Egy irodalmi álnév előbb városjelképpé vált, aztán sportcsapat lett belőle.
A kék madár
Maurice Maeterlinck belga szimbolista drámája, A kék madár (L’Oiseau bleu) 1908-ban került színpadra a moszkvai Művész Színházban, Sztanyiszlavszkij rendezésében. A mese két gyermeke, Tyltyl és Mytyl útnak indul, hogy megtalálja a boldogság kék madarát.
Az út azonban nem egyszerű kaland. A gyerekek végigjárják az Emlékezés Birodalmát, az Éjszaka Palotáját, találkoznak a halottakkal, a még meg nem született gyermekekkel, a boldogságokkal és a félelemmel. A keresés egyre kevésbé egy madárról, és egyre inkább arról szól, hol található egyáltalán az, amit boldogságnak nevezünk.
Amikor végül hazatérnek, Tyltyl felismeri, hogy az otthoni kalitkában élő madár kék: amit olyan messze kerestek, mindvégig mellettük volt. Odaadja a szomszéd beteg kislányának, aki ettől felépül. Ám amikor a gyerekek meg akarják nézni a madarat, az kiszabadul és elrepül.
Maeterlinck ezzel nem egyszerűen azt mondja, hogy „a boldogság otthon van”. A tökéletesen kék madár a darabban újra és újra megfoghatatlannak bizonyul: ami birtokolhatóvá válik, megváltozik, elszíntelenedik vagy elszökik. A történet végén Tyltyl már tudja is: látott ennél kékebb madarakat, de az igazán kékeket nem lehet elfogni.
A kék madár ezért lett a keresett, pillanatokra megtalált, de véglegesen birtokolhatatlan boldogság egyik legismertebb modern jelképe.
Megtalálhatod.
Megtarthatod egy ideig.
De attól még madár marad.
398.4
Ugyanaz a számsor egészen különböző fizikai világokban bukkan fel.
A 398.4 nem véletlenszerű könyvtári szám. A Dewey-féle tizedes osztályozásban a 398 = folklór, ezen belül pedig a 398.4 a természetfeletti/paranaturális és legendás jelenségekkel foglalkozó folklór kategóriája.
A 398 Hz hangfrekvencia binaurális kísérletekben is használható hordozóhangként. Egy 2015-ös publikált vizsgálatban 398 és 402 Hz-et vezettek külön-külön a két fülbe; a két hang különbsége 4 Hz-es binaurális ütemet hozott létre.
A 4 Hz különleges határérték: nagyjából itt találkozik a lassú, mély alváshoz kötött delta és a meditációval, belső figyelemmel, emlékezeti folyamatokkal gyakran összefüggésbe hozott théta tartomány. A binaurális hangterápia ezért a 4 Hz körüli ütemeket gyakran mély relaxációhoz, meditációhoz és alváshoz használja.
Az internetes népszerűsítés során a folyamat leegyszerűsödött, és köznyelvben magának a hordozófrekvenciának, a 398 Hz-nek tulajdonítják ezeket a hatásokat: a spirituális továbblépést, a „magasabb rendű tudat” ébredését, a belső blokkok oldását és a negatív állapotok harmóniává alakítását.
A 398,4 azonban fényként is létezik.
398,4 nanométeren a higanyion egyik spektrális vonala található. Ezt a hullámhosszt már spektroszkópiai vizsgálatokban is mérték, és higanyion-lézer működtetésére is használják. A 398,4 nm az ibolya és az ultraibolya határvidékére esik: olyan rövid hullámhosszú fény, amely már éppen kifelé tart az ember számára látható tartományból.
398.4 tehát lehet hang.
És lehet fény.
Babba Papucsa
BABBA MÁRIA
A magyar vallásos hagyományban Szűz Mária helye különleges. Nem egyszerűen egy a szentek között: Nagyasszony, oltalmazó és az ország patrónája. A hagyomány szerint Szent István király halála előtt, 1038-ban, Nagyboldogasszony napján Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Innen ered a Patrona Hungariae – Magyarok Nagyasszonya gondolata, amely évszázadokra összekapcsolta Mária tiszteletét a magyar történeti és vallási önazonossággal.
Ennek a Mária-tiszteletnek különösen archaikus formája maradt fenn a székely és gyimesi csángó hagyományban. Itt Máriát Babba Máriának is nevezik. Daczó Árpád 1970-es évekbeli gyűjtéseiben adatközlői úgy magyarázták: a babba jelentése szép, Babba Mária tehát a Szép Szűz Mária. A név azonban jóval több egyszerű jelzőnél. Babba Máriához fordultak szüléskor, betegségben, viharban, útra keléskor, az állatok ellésekor és a gyermekek oltalmáért. Daczó egyik adatközlője egészen különösen fogalmazott: „A Babba Máriát inkább kérjük, mint a Jóistent.”
A gyűjtés még meglepőbb réteget is megőrzött. Idős gyimesiek arról számoltak be, hogy gyermekkorukban a Holdat is Babba Máriának nevezték. Volt, aki úgy emlékezett, kisgyermekként nem is tudta, hogy az égitest neve: Hold.
Daczó ebből arra következtetett, hogy Babba Mária alakjában egy kereszténység előtti női istenség, talán holdistennő emléke is tovább élhetett, ami később Szűz Mária alakjával olvadt össze. Ezt azonban nem tekinthetjük bizonyított vallástörténeti ténynek. A későbbi néprajzi összefoglalások is inkább szinkretikus hagyományértelmezésként kezelik: a biztosan dokumentálható népi Mária-tisztelet alatt valóban felismerhetők régebbinek tűnő, Holdhoz és istenanyához kapcsolódó képzetek, de eredetük már nem rekonstruálható teljes bizonyossággal.
Talán éppen ez teszi Babba Máriát olyan különössé. A keresztény Szűzanya, a Magyarok Nagyasszonya, a szülő asszony segítője, a gyermek oltalmazója és az égen járó nőalak ugyanabban a népi képzeletben fér meg egymás mellett.
BABBA PAPUCSA
És létezik egy orchidea, aminek egyik hivatalosan is használt magyar neve Boldogasszony papucsa: a Cypripedium calceolus. Fokozottan védett növény, jellegzetes, felfújt sárga mézajka valóban apró papucsra emlékeztet.
A csavar azonban a latin névben van.
A Cypripedium névben Cypris Aphrodité–Venus egyik neve, a pedilon pedig sarut, papucsot jelent: vagyis Venus papucsa. A fajnév, calceolus, latinul megint csak annyit tesz: kis cipő, kis papucs. A növény tudományos neve tehát kétszeresen is a különös virágformára játszik rá.
Így ugyanannak az orchideának a neveiben két egészen különböző kulturális világ találkozik:
Venus papucsa.
Boldogasszony papucsa.
És ha a Boldogasszonyt a gyimesi névvel helyettesítjük:
Babba papucsa.
Várkony
A Várkony név régóta izgatja a történészeket és a névtan kutatóit. A hagyományos magyarázat szerint kapcsolatban állhat a görög források Varchonitai nevével, amit az avarok egyik megnevezéseként szoktak említeni. Ezért terjedt el az a nézet, hogy a Kárpát-medence Várkony helynevei talán az Avar Kaganátus helynévi nyomai közé tartoznak.
A történet azonban nem ilyen sima. Felföldi Szabolcs összefoglalása szerint a kapcsolat korántsem bizonyított: mintegy hatszáz év választja el a Varchonites utolsó említését a Várkony helynevek első felbukkanásától, nem tudjuk pontosan, hogyan mehetett végbe a szóátadás, sőt az sem zárható ki, hogy a név személynévi eredetű. A helynevek földrajzi elhelyezkedése sem old meg minden kérdést.
Éppen ez benne az izgalmas.
A Várkony lehet valódi avar visszhang.
De az is lehet, hogy csak egy név, ami túlságosan szépen illeszkedik a múltba, és ezért sokáig magától értetődőbbnek tűnt, mint amennyire bizonyítható.
Vannak nevek, amik nem megfejtést adnak, hanem nyugtalanítóan jó kérdést.
A Várkony ilyen név.
Raqmu
Raqmu a Nabateus Királyság központjaként az ókori kereskedelem egyik fontos csomópontjává vált. Arabia, Egyiptom és Szíria–Fönícia útvonalai találkoztak itt; tömjén, mirha, fűszerek, selyem és más távoli áruk haladtak át a városon. A vörös homokkőbe faragott épületek mellett fejlett csatorna-, ciszterna- és gátrendszer tette lehetővé, hogy jelentős település működjön a száraz vidéken.
A túlsó part
A mahájána buddhizmus egyik legismertebb és legtöbbet recitált szövege a Szív-szútra (Prajñāpāramitā-hṛdaya). Rövid terjedelme ellenére a bölcsesség tökéletességéről szóló irodalom egyik legfontosabb szövege, ezzel a mantrával zárul:
gate gate pāragate pārasaṃgate bodhi svāhā
A mantra fordítása nem teljesen egyértelmű, értelmezésének azonban régi és meghatározó képe az átkelés: menni, túlra menni, egészen túlra jutni, az ébredés felé. A Szív-szútra ma is számos buddhista hagyomány mindennapi recitációjának része.
A „túlsó part” a buddhista gondolkodásban önálló metaforává vált. A pāramitā szót rendszerint „tökéletességnek” fordítják, a mahájána hagyomány azonban a kifejezést a „túlra jutás”, „túlpartra érkezés” jelentésével is összekapcsolta. Ebben a képben az innenső part a szamszára, a kötöttség és a szenvedés világa; a túlsó part pedig a megszabadulás, illetve az ébredés.
A túlpart tehát nem egyszerűen egy hely.
Az átkelés képe.